Tisztelt Hölgyeim és Uraim!



A Bethlen Gábor Alapítványkezelő Zrt. 2012-ben pályázatot írt ki a trianoni határokon innen és túl élők kapcsolatát segítendő. (Lásd: www.hatartalanul.eu)

Iskolánk, az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium a szakképző iskolák együttműködési programjának részeseként

672. 850 forint, vissza nem térítendő támogatást nyert.
Partnerünk a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola.

Aszódról 7 informatikus indul Erdélybe 2013. április 2-án, ahol együtt dolgozik majd 7 gasztronómussal.
Április 6-án együtt indulnak majd Magyarországra, ahol 10-éig folytatják a közös programot.

A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT pontos címe:
Informatika és gasztronómia avagy egy székely-magyar étterem terve

Vagyis: Az aszódi informatikus és a kézdivásárhelyi gasztronómia szakos diákok közösen elkészítik egy székely-magyar étterem komplex tervezetét. Útjuk során dokumentálják Verespatak drámaian alakuló sorsát. Magyarországon borvidéket látogatnak (Eger környéke) és találkoznak Budapest történelmi nevezetességeivel.

Az előkészítési szakaszban meg kellett ismertessük diákjainkat a részfeladatokhoz kapcsolódó ismeretekkel. Épületek tervezése, térrendezés és lakberendezés, éves vendéglátós programterv, elektronikus rendelésfelvétel, reklám és marketing, speciális honlapok készítése, rendezvényszervezés, asztalfoglalás interneten keresztül, gasztrokultúra, készletezés stb.

A témához szakkört (virtuális szakkört) gründoltunk, ami segített a rátermettek kiválasztásában is. A Facebookon 2012 novemberében létrehoztunk egy zárt csoportot, és felosztottuk a feladatokat. A diákok a legnagyobb szabadságot kapták: ez azt jelenti, hogy szinte mindent maguk csináltak-csinálnak. Mára mindenki megtalálta a szívéhez-eszéhez legközelebb álló témát. Az alábbiakban maguk számolnak be a helyzet - mindenkori - állásáról.

Balogh Péter - projektvezető




2013. 04. 10.

2013. 04. 10.

Az utolsó napot az iskola géptermében kezdtük. Késöbb meglátogattuk az újonnan megnyilt (sajnos átmenetileg korábban bezárt) Petőfi Sándor Múzeumot, ahol határontúli vendégeink sok érdekes dolgot tanulhattak  Aszód történelméről és Petőfi iskolaéveiről. Láttuk a költő tanulmányi előmeneteleiről szóló dokumentumokat: a bizonyítványokat, a Matrikulát - a korabeli osztálynaplót -, amit Koren István, Petőfi tanára nagy gondossággal kezelt. A szomszédos épületben talált otthonra az a képzőművészeti kiállítás, amelynek magvát a költőről készült portrék adják.

Ezután megtekintettük az Aszód főterével szemben álló kastélyt. Innen tovább indulva meglátogattuk az 1848-49-es forradalom emlékművét. A főutcán végigsétálva megálltunk Petőfi nagyapjának vágóhídjánál, és a költő egykori lakhelyénél,a Neumann-háznál.


Az iskolába visszatérve bemutattuk az elmúlt hét képeit az iskolánk igazgatójának, aki a bemutató után röviden búcsúztatta az Erdélyieket. Ezután a programban résztvevők búcsút vettek egymástól, és elindultak haza.


írta: Borka Gergely,Tóth Dávid, Kovács Katalin

2013. 04. 09.

2013. 04. 09.

A reggeli után elindultunk Budapestre. Ott megtekentettük az 1956-os forradalom emlékére állított emlékművet. Ezután Vajdahunyad várát és Anonymus szobrát néztük meg a Mezőgazdasági Múzeum mellett.



Továbbb folytattuk utunk a Hősök tere felé, ahol csoportfotót készítettünk a millenniumi emlékmű előtt. Azt követően végigsétáltunk az Andrássy úton egészen a Terror Házáig. A kívánságprogram keretén belül meglátogattuk a WestEnd bevásárlóközpontot, ahol egy másfél órás szabad foglalkozással pihenhettük ki magunkat. A kis szünet után egyenesen a Parlamenthez mentünk. Itt az egyik képviselő úr,Obreczán Ferenc segítségével beléphettünk a Parlamentbe, ahol egy idegenvezető körbekísért minket és részletesen bemutatta az épületet és történetét,sőt láttuk a Szent Koronát is. Utolsó előtti állomásunk a budai vár volt. Pont időben érkeztünk, hogy megtekintsük  az őrségváltást. Végül megnéztük a Halászbástyát is. A nap utolsó fotóit és kisfilmjét a Határtalanul! pályázatnak is otthont adó épület előtt csináltuk.
Az iskolába visszaérve egy játékos vetélkedőt tartottunk.

írta:Borka Gergely,Tóth Dávid, Bíró Réka-Izabella

2013. 04. 08.

2013. 04. 08.

Egy kellemes reggeli elfogyasztása után a délelőttünk a gépteremben telt, ahol elvégeztük az utolsó simításokat: átnéztük és egy kicsit még variáltuk a boroscímkéket,étlapokat,névjegyeket,logókat és az étterem alaprajzát és weblapját.

írta: Tóth Dávid, Borka Gergely

Délután ellátogattunk Egerbe (sajnos az aszódiak nélkül :/ ), ahol megnéztük a Gárdonyi Géza Emlékházat, az egri várat, a Buttler-házat, a Szantofer Éttermet, a Dobó István téren megtekintettük a híres szoborcsoportot és a barokk templomot.


 Késő délután fölkerestük a Minaretet, megmásztuk a kilencvenvalahány lépcsőt (ha valaki tudja, hogy pontosan mennyi, akkor írja meg!).
Ott vagyunk fent!
Estére átmentünk s egy borkóstolóra Egerszalókra, ahol kívülről megtekintettünk egy nagyon jó gyógyfürdőt.
Szeifert Laci bácsi megkóstóltatta velünk négy-ötféle finom borát, volt finom pogácsa és kétféle finom sajt es. Füstölt valamint nem füstölt, azaz füstöstelen sajtokat.


A borok szőlőből készültek, cukor hozzáadása nélkül: egri leányka, muscat ottonel, medoc, kékfrankos. Vettünk apának meg anyának es!

Írta: Butyka Zsuzsa, Daragus Szilvia és Balázsi Anti

2013. 04. 03.

2013. 04. 03.

A reggelt egy közös étkezéssel nyitottuk, tükörtojással és kürtös kaláccsal. Az étkezés után elindultunk az első közös állomásunkra: A Székely Vendéglőbe. Ott Bába Lehel, a vendéglő tulajdonosa tartott számunkra egy részletes előadást az Erdélyben található éttermek működéséről, s éttermük történetéről. Az előadás után a Bujdosó nevű éttermet látogattuk meg, majd visszatértünk szállásunkra. Egy kis pihenő után tovább folytattuk utunk a nap harmadik állomására: Gelencére, ahol meglátogattuk a község Árpád-kori, római katolikus templomát. Az épületben Palkó Ilonka néni ismertette meg velünk a templom szépségeit: a Szent-László legendáját bemutató freskót, a gyönyörűen felújított orgonát, a barokk oltárt és a kazettás mennyezetet. Az estét borkóstolással fejeztük be, vendéglátónk Hegedűs Ferenc és a Nemere-pince volt. Rá kellett jöjjünk, hogy igazi magyar bor legközelebb talán csak Kalotaszegen terem, de a többségében románok lakta területeken is sok híres magyar borász ténykedik. Meglepően finom és sokféle sajtot kóstolhattunk.

írta: Daragus Szilvia és Tóth Dávid

2013.04.02.

2013. 04. 02.


Csoportunk 6:00-kor indult Aszód városából. Utunk első állomása a tiszafüredi Fehér Amúr étterem volt. Rövid pihenő után 10:30-ra elértük a határt.Keresztülhajtottunk Nagyváradon, érintettük a Királyhágót, és ezt követően Székelyföldön folytattuk utunkat.Elértük első határon túli állomásunkat, Körösfőt. Itt megnéztük a helyi, kazettás stílusban épült templomot. A tordai hasadékot magunk mögött hagyva, áthaladtunk Segesváron. Végállomásunk elött meglátogattuk a Petőfi Sándor halálának állítólagos helyén állított emlékművet. A baróti erdőn át elértük a Háromszéki medencét, és kis falvakon keresztül megérkeztünk Kézdivásárhelyre, ahol  az Apor Péter Mezőgazdasági Szaklíceum küldöttei meleg fogadtatásban részesítettek minket.
írta:Tóth Dávid, Borka Gergely



2013. 04. 07.

2013. 04. 07.

Az utolsó nap Erdélyben. Búcsút vettünk Torockótól és elindultunk haza. A hosszú és fárasztó utunkat csak három állomás szakította meg: Először megálltunk Verespatakon. Itt megvizsgáltunk a határon kívüli magyarság asszimilációját, és a "sebeket", amit az arany bányászásával okoznak különböző cégek Verespataknak. Fotóztunk a katolikus temetőben, ahol jórészt magyar neveket láttunk a sírokon.
Egy részük elrománosított magyar név volt. Filmet forgattunk a helyi környezetvédő alapítvány munkatársaival, akik elmesélték, hogy milyen iszonyatos károkat fog okozni a bányászat esetleges beindulása. További információk:
http://rosia-montana-cultural-foundation.com/
A faluban láttuk a magyar és a német iskola műemléki értékű, egyébként jó állapotban lévő épületét.
A hajdani magyar iskola

Tovább haladva megtekintettük Nagyváradot. Ezután már csak Magyarországon álltunk meg, és azon belül is Gyöngyösön. A kis pihenő után végre elérkeztünk utazásunk végére, Aszódra. Elköszöntünk egymástól, és végre mindenki otthon pihenhette ki magát.

írta: Nagyházi Katalin-Tímea és Jenei Imre

2013. 04. 06

2013. 04. 06.

A megszokott reggeli programok után elindultunk azzal a tervvel, hogy minél több látnivalót tekintünk meg Kézditől Torockóig.

A finom reggeli (fasírt parizerrel) után Csernáton felé reggel 9-kor haladunk el a jobbra eső Dálnok (itt született Dózsa György), és a balra fekvő Márkosfalva mellett (itt született Barabás Miklós).  Eresztevényben Gábor Áron sírjának tisztelgünk, jobbra fent látszik a közeli dombon a Nagypincetető, ahol is a székely vágta augusztusi programja jut eszünkbe és a stációk… Sepsiszentgyörgy mellett áthaladunk Szentivánlaborfalván, ahol talán Laborfalvi Róza születhetett…Uzon és  Kökös érintésével elhagyjuk a Székelyföldet, és gyönyörködünk a Kárpátkanyar és a Déli-Kárpátok hólepte, napfénytől szikrázó csúcsiban: a Csukás (1907 m), a Nagykőhavas (1849 m),  a Bucsecs (2507 m), a Keresztény Havas (1799 m) és a Királykő (2238) magaslataiban. Brassó horizontjától búcsúzva Szeben felé vesszük az irányt. Fogarason - Babits Mihályra is gondolva – meghódítjuk a várat: nem nehéz, mert a felújítás miatt üresen áll. Szép lesz, ha kész lesz.
Nagyszebenben már vár minket a tavasz, 2007 óta élvezi a város az Európa Kulturális Fővárosa cím gazdag örökségét. A sétálóutca itt a Nagypiac térre vezet – ez tényleg Európa: Bruckentahl Múzeum, a gótikus stílusú szász templom, Kispiac tér, Hazugok hídja – mindez a Tanácsház torony magasából, ahol az első szinten magyar fotóművészek (többek között a kézdivásárhelyi Máriási Attila) öregbítik a székelység hírét.
Gyulafehérváron könnyű sétát teszünk a várban és a vár körül: az ezeréves templom itt őrzi a Hunyadiak őseinek porait.

A nagy séta után lencsevégre kaptuk Gyulafehérvár nevezetességeit, a majd' ezer éves templomot, benne a Hunyadiak sírjával.Gyulafehérváron könnyű sétát teszünk a várban és a vár körül: az ezeréves templom itt őrzi a Hunyadiak őseinek porait.
Nagyenyed méltán büszke iskolája mellett mélyet szippantva a magyar történelem örökké friss levegőjéből, Torockónak fordulunk, ahol már vár minket egy finom vacsora…





A finom vacsora után - zöldségleves s rántotthuss rizsával - átmentünk Balogh Szabolcs úr pinceborozójába, ahol duhaj jókedvre derültünk. A falon Jókai Mórt láttuk egy közel százötven éves csoportképen, s ki-ki Krúdy-fröccsöt vagy Balogh-fröccsöt kortyolgatott e. Sokat nem kell részletezni, ki-ki igen jól aludt. Hajnalban így csak hárman mászták meg a Székelykövet.

írta: Száfta Csilla-Magdolna, Korsós Edina & Tóth Dávid

2013. 04. 05.

2013. 04. 05.

A délelőttünk szokásosan reggelivel indult, majd munkával telt el. Délután elindultunk, első állomásunk Csernáton volt, ahol Apor Péter és Árpád vezér szobrával fotózkodtunk.
Következő állomásunk Bálványos volt, ahol megtekinthettük a régi és elhagyatott szállodákat, a különböző hidegforrásokat és a bálványosi várat. Az új tapasztalatok szerzése után elmentünk a közeli Vár vendéglőbe, ahol egy kellemes ebédet költöttünk el. Teli hassal folytattuk utunkat, megcsodáltuk a Szent Anna-tavat, és annak kicsiny, de annál szebb kápolnáját.
Ezután tovább haladva megnéztük a Sós-mezőt, ami a Büdös-hegy lábánál fekszik, majd pedig elfogadva a természet kihívását, megmásztunk a Büdös-hegyet, és az ottani kalandozásaink során láthattuk a Madártemetőt, a Gyilkos-barlangot és a Timsós-barlangot.

A napot egy vacsorával fejeztük be, ismét a Vár vendéglőben, majd elindultunk haza, Kézdivásárhelyre, hogy kipihenjük a nap fáradalmait, de este még dolgoztunk Marcoval és Tibivel a honlapon.

írta: Tóth Dávid s Balázsi Anti

Gasztronomiai kiállítás

2013. 04. 04. Gasztronómiai kiállítás és csernátoni kirándulás

2013. 04. 04.

Az iskola keretein belül a  gasztronómiai kiállítas már a kilencedik alkalomal került megrendezésre. A kiállításon 25 csapat vett részt, a csapatok két és három főből álltak.

A kiallítás lényege a székely konyha specialitásainak bemutatása és megismertetése más nemzetiségekkel.
Egy teljes székely étlap kínálatát tekinthettünk és ízlelhettük meg.
A kiálításon a következő székely ételek és italok szerepeltek:
 Tésztafélék:

  • tökmagos laska
  • mákos laska
  • diós laska 
főzelékek, levesek

  •   kaszás lé
  •  agyasleves
  • köménymag leves
  • paszulyleves
  • almaleves
  • lencsefőzelék
  • csihányfőzelék
  • dinsztelt káposzta
sütemények

  • palacsinta
  • rétes
  • pánkó
  • kürtőskalács
  • kalács
  • lepény(szilva ízes)
  • tepertős pogácsa
  • csöröge
  • bárányfül
italok

  • csipkebogyó tea
  • menta tea
  • kömény tea
  • közönséges pálinka
  • köményes pálinka
fűszerek

  • bors
  • gyömbér
  • sáfrány
  • babérlevél
  • tárkony
  • lestyán
máléból készült ételek

  • hagymástokány
  • tejes puliszka
  • szilvaízes puliszka
  • túrós málé
húsos ételek

  • töltött káposzta
  • rántott aprólék
  • tokány
saláták

  • tormás hagyma
disznóságok

  • hurka
  • kolbász
  • feltürt
írta:Tóth Dávid,Borka Gergely

Délután Csernátonban voltunk a Haszmann Pál Múzeumban. (http://www.haszmannpalmuzeum.ro/)
Kis figyelemfelkeltőt másoltunk is ide a múzeum weblapjáról:
"Néhai Haszmann Pál megbecsült oskolamester, iskolaigazgató-tanár volt, Kommandón, Gyulafalván született 1902-ben. Csernátonban alapított családot, itt is élt 1977-ben bekövetkezett haláláig. Szenvedélyes gyűjtő volt, magángyűjteményét Alsócsernátonba való végleges letelepedése után napról-napra gyarapította, rendezte és féltve megőrizte.
 Állomáshelyei hagyományokban, tárgyi emlékekben gazdag felsőháromszéki falvak és azoknak székely közösségei szívesen bocsátották rendelkezésére az évszázados okmányokat, feljegyzésre méltó szellemi hagyatékot és értékes tárgyi, néprajzi anyagot. Tanítványait is arra késztette, hogy őrizzenek meg mindent, amit az itt élő székely-magyarság teremtett és magáénak vall."

Volt szerencsénk személyesen is meghallgatni Pali bácsit, aki folytatva a családi hagyományt, méltó őrzője a háromszéki magyar kultúrának.




Rendezvényszervezés

Jenei Imre

Az én feladatom a rendezvényszervezés ismertetése az erdélyi csapattal. Azért vállaltam be ezt a feladatot mivel egy kedves rokonom sikeres rendezvényszervező. Készítettem egy excel táblázatot ami karácsonytól karácsonyig tartó rendezvény terveket foglal össze 1 évre szólóan. Ezáltal szinte minden társamnak tudok segítséget adni, mint például Dénes Tibor-nak az épülettervezésben és díszítésben. Szerencsémre az erdélyiek besegítettek az erdélyi hagyományok, ünnepek rendezvénytervüknek az elkészítésében.
írta:Jenei Imre

Weboldal

Raffai Marco

Az én feladatom egy weboldal elkészítése volt. Számtalan verziót hoztam létre, mivel egyiknek sem sikerült megütnie azt a szintet amit én elvártam. Az igazi előrelépést az jelentette, hogy az éttermünk kapott egy konkrét nevet, így már volt egy támpont, amin elindulhattam. A Kompozer nevű, nyílt forráskódú programmal dolgoztam. Számos funkcióját kihasználva sikerült megalkotnom egy "vázat" amire építve a honlap elnyerheti végső formáját. Jelenleg a honlap tartalomra, képekre vár. Ideiglenesen feltöltésre került pár kép, természetesen le lesznek cserélve! ;) A weboldal jelenlegi formáját itt lehet megtekinteni!
írta: Raffai Marco

Rendelésfelvétel

Tóth Dávid & Dénes Tibor

 A mai napon teljesen befejeztük a rendelésfelvevő programot. Összesen 8 éves tudásunk legjavát egybesűrítve sikerült a lehető legkompaktabb, leghatékonyabb, leg-felhasználóbarátabb rendelésfelvevő programot befejezni.

 Maga a munka hónapokkal ezelőtt kezdődött, és kihívások egész garmadáját állította elénk. Csak az utóbbi hetekben kristályosodtak ki bizonyos részletek, így az elmúlt 5-7 nap alatt végeztük el a legtöbb módosítást az eredeti forráskódban.

 Mostantól egy teljes és végérvényes program van a kezünkben amely a megfelelő platformon hasznos segítséget nyújt az étteremben dolgozó pincéreknek.

 A technikai részleteket csak értetlenül összezsúfolva tudnánk itt elárulni, ráadásul ez a műhelyünk szerves része, de dióhéjban annyit elárulunk, hogy a kezdeti grafikus felületű programból mostanra egy gyorsabb, karakteres programot készítettünk.

 A kész programot magunkkal visszük Erdélybe a forrásfájllal egyetemben.
írta: Dénes Tibor

Épületterv

Dénes Tibor

Korábban a rendelésfelvételnél voltam, most az épülettervezést csinálom. 3D-s tervezőprogramnak a SweetHome3d-t választottam, mely egy GNU-s szoftver, vagyis teljesen szabad, nyílt forráskódú. A programot hamar kiismertem, már több épület változatom is van. Ezeket .pdf formátumban akár ki is tudom vinni Erdélybe.

 Alaptervnek egy egyszerű, letisztult, földszintes épületet választottam Versegen. Hagyományos hosszú parasztház terasszal. A látványterveket papírra fogom megrajzolni majd a későbbike folyamán.

*Frissítés* 03.30.
 Egy újabb épületterv készült el, az eddigihez és a mostanihoz is készült vektorgrafikus, méretezett alaprajz.
írta: Dénes Tibor

A Határtalanul előkészítő óra - 2013. 03. 21.

2013. 03. 21. csütörtök 13:30 - 17:00
Tóth Dávid

A 7 fős csoport összeült, a  két tanárral, illetve az iskolánk Igazgató helyettes asszonyával.
Először Tóth Dávid röviden ismertette és összefoglalta a tudásunkat a pályázattal kapcsolatban, majd ezután egy rövid előadást tartott az összegyűlteknek a határon túl élő magyarságról. Az előadás után az Igazgató helyettes asszony sürgős feladatok miatt elmenni kényszerült, és Dénes Tibor vette át az előző előadó helyét. Ő bemutatta az étterem belső vázát, majd ismertette a csoporttal az általa használt épület tervező programot. Az előadás végeztével Fekete Botond tanár úr "vette át a stafétát", aki bemutatta Erdély illetve Székelyföld domborzatát, a megállóhelyeinkhez közeli látnivalókat, illetve a fontosabb személyeket, akik ott születtek. Az előadását a székely "nyelv" és a székely ételek bemutatásával fejezte be. A tanár úr előadásának végeztével a csoport egy tesztet töltött ki, ezzel is ellenőrizve,megerősítve a múltban szerzett  tudásukat. Az összegyűlés a tesztek kijavításával és egy kisebb eredményhirdetéssel zárult.
A teszteket Balogh Péter és Fekete Botond tanár urak állították össze.

Jelenlévők listája

  • Balogh Péter - osztályfőnök, kísérőtanár, projektvezető
  • Fekete Botond - kísérőtanár
  • Dénes Tibor Attilla - diák  
  • Jenei Imre - diák
  • Raffai Marco - diák
  • Korsós Edina - diák
  • Bagó Tamás - diák
  • Borka Gergely - diák 
  • Tóth Dávid - diák 
írta: Tóth Dávid

Névjegykártya,étlap

Korsós Edina

Az én hatásköröm a névjegyekre és az étlap úgy mond alapjára, a designra terjedt ki. A névjegykártyák a Gimp és Photoscape programmal készültek.A Gimp programmal lehetőségem nyílt arra,hogy elkészítsem az alapját a szabvány névjegykártyának. Ezek után erre az alap névjegykártyára rajzolhatunk képet illeszthetünk be miután elkészítettük a szabvány névjegykártyát. Ez alatt értem az adatok felvitelét. A Photoscape programmal pedig különböző effekteket vihetünk fel ez alatt értek,fekete-fehér hatást,tükör hatást,homályosítást,élesítést...
Az étlapot Borka Gergő társam segítségével készítettem el. Az ő feladata az volt hogy egy fenséges ételekkel ellátott étlapot hozzon létre amit nekem kellett igazi étlap formában átalakítani. Először is kutakodtam az interneten majd találtam étlap alapokat. Ezeket az étlap alapokat társítottam a Microsoft Office Worldjébe ahol én alakítgattam. Például én írtam be a szöveget amit Gergő társam leírt és ezt én formáztam meg.

írta:Korsós Edina