Tisztelt Hölgyeim és Uraim!



A Bethlen Gábor Alapítványkezelő Zrt. 2012-ben pályázatot írt ki a trianoni határokon innen és túl élők kapcsolatát segítendő. (Lásd: www.hatartalanul.eu)

Iskolánk, az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium a szakképző iskolák együttműködési programjának részeseként

672. 850 forint, vissza nem térítendő támogatást nyert.
Partnerünk a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola.

Aszódról 7 informatikus indul Erdélybe 2013. április 2-án, ahol együtt dolgozik majd 7 gasztronómussal.
Április 6-án együtt indulnak majd Magyarországra, ahol 10-éig folytatják a közös programot.

A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT pontos címe:
Informatika és gasztronómia avagy egy székely-magyar étterem terve

Vagyis: Az aszódi informatikus és a kézdivásárhelyi gasztronómia szakos diákok közösen elkészítik egy székely-magyar étterem komplex tervezetét. Útjuk során dokumentálják Verespatak drámaian alakuló sorsát. Magyarországon borvidéket látogatnak (Eger környéke) és találkoznak Budapest történelmi nevezetességeivel.

Az előkészítési szakaszban meg kellett ismertessük diákjainkat a részfeladatokhoz kapcsolódó ismeretekkel. Épületek tervezése, térrendezés és lakberendezés, éves vendéglátós programterv, elektronikus rendelésfelvétel, reklám és marketing, speciális honlapok készítése, rendezvényszervezés, asztalfoglalás interneten keresztül, gasztrokultúra, készletezés stb.

A témához szakkört (virtuális szakkört) gründoltunk, ami segített a rátermettek kiválasztásában is. A Facebookon 2012 novemberében létrehoztunk egy zárt csoportot, és felosztottuk a feladatokat. A diákok a legnagyobb szabadságot kapták: ez azt jelenti, hogy szinte mindent maguk csináltak-csinálnak. Mára mindenki megtalálta a szívéhez-eszéhez legközelebb álló témát. Az alábbiakban maguk számolnak be a helyzet - mindenkori - állásáról.

Balogh Péter - projektvezető




2013.04.02.

2013. 04. 02.


Csoportunk 6:00-kor indult Aszód városából. Utunk első állomása a tiszafüredi Fehér Amúr étterem volt. Rövid pihenő után 10:30-ra elértük a határt.Keresztülhajtottunk Nagyváradon, érintettük a Királyhágót, és ezt követően Székelyföldön folytattuk utunkat.Elértük első határon túli állomásunkat, Körösfőt. Itt megnéztük a helyi, kazettás stílusban épült templomot. A tordai hasadékot magunk mögött hagyva, áthaladtunk Segesváron. Végállomásunk elött meglátogattuk a Petőfi Sándor halálának állítólagos helyén állított emlékművet. A baróti erdőn át elértük a Háromszéki medencét, és kis falvakon keresztül megérkeztünk Kézdivásárhelyre, ahol  az Apor Péter Mezőgazdasági Szaklíceum küldöttei meleg fogadtatásban részesítettek minket.
írta:Tóth Dávid, Borka Gergely



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése